Ezt az írásomat eredetileg a NolBlogon publikáltam, ahol a történteknek konkrét háttere van, hogy ide átemelem, annak oka, hogy a sztálinista személy természetrajzát szeretném megfogalmazni, amelyhez a cikkem lényeges adalékokat tartalmaz.

A sztálinista blogger emlékezetében megszépült a múlt. Azt mondja, ő ugyan semmi olyat nem írt a blogfelületen, amiből sztálinista jellemvonásra következtethettem volna. Az alpári beszólásaira, dehonesztáló megjegyzéseire sem emlékszik már, arra sem, hogy ellenségnek kikiáltva üldöz nemcsak a NolBlogon, de más blogfelületeken is. Ezek mind megszépültek a tudatában. Ez mind része az önigazoló mechanizmusának. Az eredmény, hogy mindenben aLEx blogger a hibás, mert szétverte a nagy rakás semmit, a nem létező radikális baloldalt a NolBlogon. Mintha lett volna olyan...

"Még mindig nem válaszoltál arra,hogy miért lettem én a szemedben sztálinista!" - szegezte nekem egy vitapartnerem. Úgy látszik kénytelen vagyok megmagyarázni, mert a blogger tavaly november óta, amikor ez a téma először felmerült, nem képes felfogni, hogy mit jelent a sztálinizmus fogalma, és ehhez kapcsolódóan ki is a sztálinista személyiség. Csak annyit ért az egészből, hogy a sztálinistának lenni biztosan valami szégyellni való dolog lehet, mert a sztálinizmust a kommunista rendszerek bűneihez szokták sorolni, de hogy mi az, azt nem tanulta meg az iskolában.

De mivel megint azzal fog vádolni, hogy címkéket akasztok rá, és alaptalanul illetem sztálinista jelzővel, ezért kénytelen vagyok azzal kezdeni, hogy rögzítem: a kommunista rendszerek hibáival és bűneivel való szembenézés nélkül dőre vágy a munkásmozgalom megújulásáról álmodozni, dőre vágy abban reménykedni, hogy valamikor újra szocializmust építhetünk. Ha nem vonjuk le a hibáinkból a tanulságokat, akkor nem leszünk képesek olyan programot sem kidolgozni, amely maga mellé volna képes állítani a társadalom széles rétegeit. Ezért központi kérdés a sztálinizmus bűneivel való szembenézés. Ez alapvető feladata minden radikális baloldalinak, ezt nem lehet kikerülni.

Szó sincs tehát arról, hogy én címkézek, vagy minősítek, hanem arról beszélek, amiről meggyőződésem szerint beszélni kell. Ez nem jogosít fel senkit arra, hogy viszonzásképpen dehonesztáló vádakat fogalmazzon meg, hogy fasisztázzon/nácizzon, vagy CIA-ügynök titulust aggasson rám. Mert a blogger idén április óta már ezt teszi, amivel mellesleg tökéletesen szemlélteti a sztálinista személyiség bűnbakképző hajlamait.

A sztálinizmusról szóló írásaim jegyzéke

De térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy állítólag nem magyaráztam el a bloggernek, mi az a sztálinizmus, és milyen személyiségvonások alapján nevezek valakit sztálinistának! Nem kellett mást tennem, csak a NolBlogos írásaimat tartalmazó könyvtárba beírnom a "sztálinizmus" keresőszót, és azonnal kiadta az összes írásom listáját, amelyek a sztálinizmus kérdésével foglalkoztak, illetve amelyek vitájában felmerült a sztálinizmus kérdése. Íme a lista:

1. Sztálinizmus és a rendszerkritikus baloldal
2. A kommunista jövőképről - I. rész: Út a jelenbe
3. A kommunista jövőképről - II. rész: Út a jövőbe
4. Baloldali radikális téveszmék
5. A patthelyzet kilátástalanságáról - út a nácizmusba?
6. Egyensúly az egyet nem értésben
7. Túllépni Marxon? Mégis hogyan?
8. Témazáró - a baloldali jövőképről
9. Forradalmak és ellenforradalmak dialektikája
10. A marxizmus és a memetika
11. Csendes Don - egykor és ma
12. Önnön morális "vakfoltjainkról"
13. A szélsőbalos konzervativizmusról
14. Baloldali helyzetkép 2015-II.
15. A radikális baloldal hiányáról és az ál-marxistákról
16. A demokráciához való viszony választóvíz
17. Egy sztálinista önmeghatározása
18. Bizonyítatlan téveszmék a sztálinizmusról
19. Mit mond nekünk Sztálin éltetése?
20. Politikai verseny a szocializmusban
21. Majdanista csacsogás?
22. Az utóbbi napok blogvitái kapcsán

A lista nem teljes, mert nem gyűjtöttem ki külön a kommenteket. Ha megtettem volna, akkora adathalmazt kellett volna ide bemásolnom, hogy az teljesen áttekinthetetlenné tette volna a blogbejegyzésemet. A lista így is éppen elég meggyőző, a blogger pedig talál magának elég olvasnivalót ahhoz, hogy belássa, bizony meglehetősen komoly energiát fordítottam a kérdés megvilágítására. S ha ez nem járt eredménnyel, egyáltalán nem gondolom, hogy bennem volna a hiba.

Szemléltetés céljából csak egyetlen blogbejegyzést emelnék ki, amely Baloldali helyzetkép 2015-II. címet viseli, és ebből is csak egyetlen komment (39. hsz.) fényképét idézném, hogy a blogger magatartását és kifejtett véleményét bemutassam. Felhívnám a figyelmet a blogbejegyzés dátumára: 2015.06.21. És kérem az olvasót, hogy kritikus szemmel figyelje abban mind a vitapartnerem, mind az én stílusomat. Fel fog tűnni a vitapartnerem szavainak dehonesztáló stílusa és tartalma, miközben én igyekszem korrekt maradni. És fel fog tűnni az eltérő vélemény kirekesztésére/elfojtására irányuló szándék. A vitapartnerem magatartását már ez év áprilisa óta ez a szándék jellemzi. Nem csoda, ha olykor én sem tudom megőrizni a hidegvéremet. Ezek után nyugodtan meg lehet nyitni a blogbejegyzést és végig lehet olvasni, én itt nem idézek belőle többet, mert nincs szükség rá. De ha valaki elolvassa, érteni fogja, hogy milyenek is a sztálinista személyiségvonások.

A 39. komment fényképe

Sztálinista személyiségvonások

Ezek után már beszélhetünk is a sztálinista személyiségvonásokról. Sztálinistának nem egyszerűen csak azt a személyt nevezem, aki rajong Sztálinért, hanem azt is, akivel nem lehet megbeszélni a sztálinizmus bűneit és hibáit, aki bármi áron eltusolni igyekszik azokat. Aki nem tanult a múlt hibáiból, és ennélfogva hajlamos azokat újra elkövetni. De ez még csak a dolgok kisebbik része, bár éppen elég ahhoz, hogy sztálinistának tekintsünk valakit. Van a hétköznapi sztálinizmusnak egy ennél lényegesen komolyabb ismérve: a hamis küldetéstudat és tévedhetetlenségtudat, amely egyfajta szociopata vonással, a bűntudat és a lelkiismeret teljes hiányával párosul. Ennek révén válik a sztálinista alkalmassá arra, hogy az ellenséget kijelölje. Ez a személyiségvonás a bűnbakképzés és ellenségképzés eszköze. A blogger önként és dalolva képes elvégezni azt, ami annak idején az NKVD és az ÁVO feladata volt a koncepciós perekben. Nem kell félni attól, hogy lelkiismeret-furdalása lesz egy halálos ítéletért.

A szocialista társadalmi rend bukásának egyik fő oka volt, hogy az önkényuralmi hatalomgyakorlás során a bolsevik rendszerek szisztematikusan kiirtották a legkiválóbb kommunistákat, az önálló gondolkodásra képes egyéniségeket, és így a pártban a szervilis lelkű végrehajtók kerültek túlsúlyba. A kontraszelekció a szervilizmusnak kedvezett. Az eredmény valami olyasmi lett, hogy sem a Szovjetunióban, sem a többi szocialista országban a 80-as évekre nem is maradt olyan kommunista, aki képes és hajlandó lett volna a szocialista társadalmi rendet megvédeni.

A hétköznapi sztálinizmusról

A hétköznapi sztálinizmus ma is él. Tulajdonképpen a konszolidált Kádár-rendszer (a gulyáskommunizmus) sem volt más, mint a sztálinizmus megenyhült formája. A marxista-leninista demagógia és dogmatizmus maga is egyfajta sztálinizmus, hiszen önálló gondolkodásra nem készteti a párt tagjait, hanem szolgalelkűségre és  szervilizmusra nevel. A revizionizmus vádjára épített koncepciós perekben azonban a dogmatizmus ennél több volt, mert főszerepet játszott, és a hatalmi érdek döntötte el, hogy mi az éppen érvényes (aktuális) dogma.

A dogmatizmus az ortodox konzervatív kommunista nézetek eszköze ma is. Ők azok, akik úgy vélik, hogy a szocializmus építése során az elvekkel, az eszmékkel nem volt gond, csak azok valóságba való átültetésébe csúsztak be hibák. Úgy vélik, a jövőben a szocializmus építését változatlan elvek és eszmék szerint kell újra megkísérelni, de nem tudják megmondani, mitől kell óvakodni, hogy ugyanazokat a hibákat ne kövessük el újra.

Ezért mondom azt, hogy a hétköznapi sztálinizmus lényegében azonos a dogmatizmussal, a kettő között különbség csak az agresszivitás fokában mutatkozik. A sztálinista személyiség szükségszerű jellemvonása a dogmatizmus, már csak azért is, mert a megfellebbezhetetlen tévedhetetlenségtudat forrását a dogmák jelentik. Különben a dogmák a lenini és a sztálini idők gyakorlatának a termékei.

A marxizmus és a kommunista eszme megújulásának a legfőbb gátja napjainkban is a dogmatizmus és a vele együtt tovább élő sztálinizmus. Ha ezektől nem tudunk megszabadulni, a kommunista mozgalom a saját sírját ásta meg.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Kádár-korszak iránt megnyilvánuló nosztalgia nem másra épít, mint a dogmatizmusra és a sztálinista reflexekre.

A sztálinista személyiségvonásokról összefoglalva

A sztálinista személyiségvonásokkal rendelkező ember világképe végtelenül leegyszerűsített, amolyan egybites. Valaki vagy olyan, mint én (tehát egyetért velem), vagy ellenség. Ezért hajlamos a sztálinista személyiség az ellenségképzésre. Tökéletes jele ennek a fasisztázásra/nácizásra való hajlam, hiszen ezzel azonnal minden és mindenki a helyére kerül. Ezért lettem én nácinak kikiáltva, meg CIA-ügynöknek. De ebben sem vagyok egyedül, mert mindenki, aki kommunikál velem, az is mind fasiszta. Hát nem érdekes? Hozzáteszem, hogy érvek és bizonyítás nélkül, csak úgy bemondásra.

A sztálinista is tömegben érzi magát jól, ezért fontos számára az élcsapattal való azonosulás érzése, ezért is igazodik a dogmákhoz. Ha volna is lelkiismeret-furdalása, azt is azzal nyugtatná meg, hogy hiszen mind így gondoljuk, tehát így helyes! A kommunista szervilizmus fogalma így kerek.

Végezetül már csak azt kérdezném meg, hogy mit vertem én szét? Azt, ami nem is létezett? Hisz a sok dogmatikus radikális baloldali  egymással azért kommunikálhatna, beleértve a sztálinistát is, vagy nem? Vagy ők is érzik, hogy igazam van, csak kimondani oly nehéz?

Nos, ha nincs képesség a változásra, az utolsó valóban lekapcsolhatja a villanyt.